dddff
BelföldTop cikk

A molesztáló tanár “martoni” bocsánatot kért áldozataitól

Friss hírek, információk és sok minden más, ez a YooJooz

A hetedik-nyolcadikosokat molesztáló médiatanár azt mondta, egész életében a jószándék vezérelte.

Korábban mi is beszámoltunk arról a médiatanárról, aki általános iskolásokat zaklatott. A Hír Tv tárta fel Sz. Mihály Zoltán ügyét, kiderült a tanár úgy bukott le, hogy az egyik szülő meglátta csókolózni egy kislánnyal, ekkor pedig a család feljelentést tett. A nyomozás során kiderült, hogy "Misi bácsi" évtizedek óta molesztálhatott hetedikes-nyolcadikos lányokat. A férfi az iskolai táborokban fogdosta, csókolgatta a kiskorú lányokat, majd ügyelt rá, hogy az erről készült fotók ne kerüljenek nyilvánosság elé. A férfi főleg az olyan lányokhoz közeledett, akik bizonytalanabbak voltak, esetleg csonka családban nevelkedtek.

A tévé Riasztás című műsorából további részletek derültek ki. Megszólalt a férfi volt felesége is, akit még húsz éve, 14. születésnapja előtt környékezett meg. A nő elmondta, 14 éves kora után három nappal vette el a szüzességét (!). Mint mondta, a férfi visszaélt a lányok bizalmával, először csak beszélgetett velük, később meg is csókolta őket. Volt feleségével többször tanítási időben, szünetekben feküdt le, évekkel később össze is házasodtak és tíz évig együtt is voltak. A nő aztán fokozatosan rájött, mi is történt vele és beadta a válópert.

A HírTV munkatársai megkeresték a férfit is, aki azt mondta, nem ő vezeti az iskolát és már nem is tanít, így nyilatkozni sem akar. Végül aztán közleményt adott ki, melyben azt írta,

„egész életemben a jó szándék vezérelt, senkit nem akartam bántani, de elnézést kérek mindenkitől, köztük volt feleségemtől is, akik másképp értelmezték és értékelték a cselekedeteimet”.

Ez a bocsánatkérés nagyban emlékeztet Marton László közleményére, amelyben többek között ezt írta: "Pályám során arra törekedtem, hogy másokat ne bántsak, hanem segítsek. Úgy a színpadon, mint azon kívül. Soha nem akartam egy másik embert megalázni. Most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket."

Teljes cikk
INGATLANNEGYED.HU hirdess ingyen, egyszerűen.

Részletek
aaaa

További hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ez is érdekes lehet

Close
Close