A YooJooz csoport központja.

Bemutatták a hat óra alatt felépíthető lakóházat – Átverés vagy megoldás a lakáshiányra?

0 10

   Reklám
gyermektámogatások 
Az előregyártott elemekből történő építkezésben semmi újdonság nincs, már a panellakások felépítésekor is használták a technológiát. A legújabb megoldások viszont ennél is hatékonyabb építkezést tesznek lehetővé olyan családi házak formájában, melyek elkészítése legfeljebb hat órát vesz igénybe.
A lakáshiány a világon sok helyen probléma, Európában London az egyik iskolapélda. A brit fővárosban 1997 és 2016 között negyedével, 1,7 millió fővel nőtt a népesség, mialatt mindössze 370 ezer lakás épült. A város éppen ezért egy olyan ötéves stratégia kidolgozásával foglalkozik, melynek során növelni akarják a lakáskapacitást, ami akár előregyártott elemekből álló lakások segítségével is lehetséges. A lakásállomány megújítása emellett sok más európai városban is sürgető kérdés, a hat óra alatt elkészülő házat például egy olasz cég mutatta be.

Ahogy a videón is látszik, a házat szállítás után egy bútorhoz hasonlóan néhány ember is képes összeszerelni, ami nagyjából hat órát vesz igénybe. A felépítmény ára 27 négyzetméteres alapterület esetén 28 ezer euró, ami 310 ezer forint körüli négyzetméterárat jelent, a nagyobb, 84 négyzetméteres egységnél viszont az ár fajlagosan 230 ezer forintra csökken.
Az így készülő és a hagyományos téglaházak várható élettartama között valószínűleg van különbség, akárcsak a természeti csapásokkal szembeni ellenállóságban is, de hétvégiházként, nyaralóként Magyarországon is látunk hasonló példákat. Te költöznél ilyen házba? Szavazz!
Szívesen laknál ilyen házban?Igen, szinte feleannyiba kerül, mint a most épülő újak.Igen, akár a hangulata miatt is.Nem, legfeljebb nyaralónak kellene.Nem, mert az első vihar elpusztítja.PollMaker
2017.09.07 10:52 Így néznek ki az olcsó luxuslakások

Portfolio Ingatlanmagazin – Az 50 legbefolyásosabb személy a magyar ingatlanpiacon

Bemutatták a hat óra alatt felépíthető lakóházat - Átverés vagy megoldás a lakáshiányra? Az ingatlanpiac szárnyalása 2017-ben is folytatódott, de a gyors felívelés újfajta kockázatokat is hozott. Az építőipari kapacitással és a munkabérekkel kapcsolatos problémák miatt a projektek folyamatosan drágulnak, ami gyakran a fejlesztőket is újratervezésre kényszeríti. Ez azonban nem szab gátat a beruházásoknak, a következő években több tízezer új építésű lakás, félmillió négyzetméternél is több modern irodaterület, ezret meghaladó 4 és 5 csillagos szállodai szoba, logisztikai csarnokok és hatalmas új székházak – Telekom, MOL, OTP – készülhetnek el. Az 50 legbefolyásosabb ingatlanpiaci szereplő között most is jelen vannak a legnagyobb cégek képviselői, az ismert nevek mellé azonban egyre több új versenytárs zárkózik fel.
A legfrissebb számot keresd a Portfolio Könyvesboltban vagy a nagyobb újságárusoknál!Teljes cikk

(A cikk a portfolio.hu információit tartalmazza, a
yoojooz.hu nem vállal felelősséget az abban leírtakra vonatkozóan.)



Hirdesse ingyen ingatlanját az ingatlannegyeden

Leave A Reply