A YooJooz csoport központja.

Ebben a pillanatban nem is tűnik olyan katasztrofálisnak a számítógépes piac helyzete

0 27

Ebben a pillanatban nem is tűnik olyan katasztrofálisnak a számítógépes piac helyzete

Hat év után most először fordult elő, hogy a számítógépes piac – köszönhetően a karácsonyi vásárlási rohamnak – nemhogy nem csökkent, hanem valamelyest növekedett is.

Az IDC piackutató cég most közzétett jelentése szerint a teljes pc-s piac – ami magába foglalja az asztali számítógépeket, laptopokat és munkaállomásokat – 0,7 százalékkal nőtt karácsonykor az előző évi értékhez viszonyítva. (Az IDC korábban 1,7 százalékos csökkenéssel számolt.)

A tavalyi év legnépszerűbb gyártói sorrendben a következők: a HP, a Lenovo, a Dell, az Apple, az Acer és az Asus.

  • A HP termékei iránt a legnagyobb a kereslet, ők uralják a pc-s piac 22,7 százalékát. 2016 óta piacvezetők.
  • A Lenovót valószínűleg épp eléggé lefoglalta a cég átszervezése, szóval bő másfél százalékponttal maradtak el a HP mögött.
  • A Dell a várakozásokhoz képest alulteljesít az amerikai piacon, így csak az eladott készülékek 8,5 százaléka az övék.
  • Az Apple 7,6 százalékos részesedése csak a negyedik helyre volt elég. Az Acer és az Asus 6,8, illetve 6,6 százaléka ehhez képest nem is tűnik kevésnek.
  • A fennmaradó 19,1 százalékon osztozik a piac összes többi szereplője.

A pc-s piac mérete az elmúlt hat évben lassan, de folyamatosan zsugorodott, ahogy a tabletek és okostelefonok egyre több felhasználót csábítottak el a hordozható eszközök felé. Nem biztos, hogy a 2017-es enyhe növekedés tartós lesz, de valószínű, hogy a felívelés annak is köszönhető, hogy a játékosoknak szánt gamerpécék egyre népszerűbbek Európában és Ázsiában.

(The Verge | IDC)

Teljes cikk

(A cikk a index.hu információit tartalmazza, a
yoojooz.hu nem vállal felelősséget az abban leírtakra vonatkozóan.)

Leave A Reply