A YooJooz csoport központja.

Kínaiak egyesíthetik Horvátországot

0 28

Kínaiak egyesíthetik Horvátországot

Január 12-én, pénteken felszállt a fehér füst. A kínai China Road and Bridge Corporation (CRBC) vezette és csupa kínai cégből álló konzorcium építheti meg, a régóta sok vitát kiváltó Pelješac-hidat Horvátországban – tudósított a Balkan Insight.

A tervek szerint így fest majd a ferdekábeles hídA tervek szerint így fest majd a ferdekábeles híd

A 2,4 kilométeres híd Horvátország legdélebbi részeit, így a gyönyörű Dubrovnikot (ma már ritkán használt magyar nevén Raguzát) fogja összekötni Horvátország északi részével.

A bosnyák akadály

Ma ugyanis Horvátország északi és déli része csak Bosznián keresztül, vagyis kétszeri határátlépéssel közelíthető meg. A délszláv háborúk után Bosznia.Hercegovina is kapott ugyanis egy 20 kilométeres tengeri kijáratot.

A rövid bosnyák szakaszon található kisváros, Neum amúgy 90 százalékban szintén horvát lakosságú, de a cél az volt, hogy Boszniának is legyen saját tengeri kijárata. Bosznia ezzel a megoldással egy sajátos világrekordot mindenesetre tart. Valamennyi tengerparttal rendelkező ország közül Boszniának a legalacsonyabb a tengeri határszakasz / szárazföldi határszakasz aránya, példának okáért csak a horvátokkal 930 kilométer a szárazföldi szakasz.

Ebben a képzeletbeli versenyben a szomszédos Szlovénia is erős, de a kis Szlovéniának azért legalább 47 kilométer tengerpart jutott.

Mindenki utálta

Horvátország utálta ezt a megoldást, Zágráb mindig is nagyon prüszkölt az ország kettéválasztása ellen, noha a határátkelők azért alapvetően normálisan működtek. A Pelješac-híd arra lesz megoldás, hogy egyáltalán ne kelljen országot váltani, a térképeken jól látható módon a benyúló földnyelvek segítségével, Bosznia tengerpartját nem sértve, egy nem is olyan vészesen hosszú híd összekötheti a két horvát országrészt.

Pelješac Bridge location. Photo Wikimedia Commons 640.png

Bosznia is folyamatosan utálkozott, Szarajevó azzal érvelt, hogy a híd karanténba zárja Boszniát, és veszélyezteti a nagyobb hajók bejutását az országba. A híd végül elég magas lesz, 55 méterrel lesz a tenger felett, és a technikai megoldás miatt a tartópillérek is jó messze lesznek egymástól. A projekt Horvátország legnagyobb infrastrukturális beruházása, ami rengeteg vitát kavart, noha 85 százalékban az unió finanszírozza.

A kínai állami cég végül 279 millió euróért vállalta el a munkát, ami határozottan olcsóbb volt, mint az osztrák Strabag 351 millió eurós ajánlata. Akadt még egy olasz-török (Astaldi – IC Istas) konzorcium is a végső hármasban, de az ő pályázata érvénytelen bankgarancia miatt kihullott.

Uniós pénzből kínai?

A tenderen sokat fanyalgott a horvát sajtó, mert bár eleinte a fél világ felvonult a nagy munkára, horvát, dél-koreai, olasz, görög, spanyol cég is, az egyetlen horvát érdeklődő, a zágrábi Viadukt nem rúgott labdába. Ez is zavarta a helyi sajtót, ahogyan az is gyakran felmerült, hogy ha már nem horvát lesz az építő, akkor legalább legyen európai a kiválasztott.

Az általános vélekedés szerint ugyanis bár biztosan nem fog szólni semmit az unió, ha a legolcsóbb ajánlatot adó jelölt nyer, hiszen ez a jó a versenyeken, de azt nézhetjük, hogy Brüsszel mikor támogat megint ilyen nagyszabású horvát projektet.

A projekt a terv szerint 2022-re készülhet el, ugyanakkor az elmúlt évek folyamatos vitái és csúszásai miatt a határidő pontos betartására kevesen vennének mérget.

Teljes cikk

(A cikk a index.hu információit tartalmazza, a
yoojooz.hu nem vállal felelősséget az abban leírtakra vonatkozóan.)

Leave A Reply