A YooJooz csoport központja.

Legendás magyar filmek kerültek fel ingyen a netre

0 31

Legendás magyar filmek kerültek fel ingyen a netre

Rettenetesen jó karácsonyi meglepetéssel rukkolt elő az idén 60 éves Filmarchívum: december 22-től, azaz péntektől, január 12-ig, szintén egy pénteki napig, hatvan filmet tett szabadon hozzáférhetővé. Olyan magyar filmeket, mint a Megáll az idő, a Szaffi, A tizedes meg a többiek, Az ötödik pecsét vagy az Isten hozta, őrnagy úr!

A válogatásba a felújított klasszikusok mellett ritkán vagy soha nem látható különlegességek is bekerültek. A 60 tételes lista legrégebbi darabja például egy Lumière-összeállítás 1896-ból, és bár ezeket a felvételeket franciák készítették, a budapesti képsorok a magyar filmtörténet kezdeteit jelentik.

A válogatásban találunk továbbá dokumentumfilmeket, zenés filmeket, város- és országimázsfilmeket, valamint amatőr munkákat is, például a Halálos tavasz 1935-ös változatát, amely négy évvel előzte meg a jól ismert Karády-filmet. Vagy megnézhetjük, ahogy Török Ferenc a Valahol Európában című filmről beszél, sőt maga a film is streamelhetővé vált.

Ez itt a filmek listája:

Egészestés filmek:

Rövidfilmek:

További részletek a Magyar Nemzeti Filmarchívum oldalán.

Ne maradjon le semmiről!

Facebook

Teljes cikk

(A cikk a index.hu információit tartalmazza, a
yoojooz.hu nem vállal felelősséget az abban leírtakra vonatkozóan.)

Leave A Reply