A YooJooz csoport központja.

Megígérte, betartotta: a hódmezővásárhelyi plébános a fideszes jelölt támogatásra szólította fel a híveket

0 14

Friss hírek, információk és sok minden más, ez a YooJooz

Megtörtént, amit Németh László plébános már beharangozott: elmondta, kire kell és nem szabad szavazni Hódmezővásárhelyen. Sokan megdöbbentek a szentmise végén lezajlott tízperces politikai kinyilatkoztatás hatására. Márky-Zay Péter ellenzéki jelöltet is elkeserítette az ügy, szerinte az egyház tekintélyén óriási csorba esett.

A második világháború óta nem volt olyan jó dolga a magyar katolikus egyháznak, mint most, Hódmezővásárhelyen már a harmadik templomot kezdik el építeni, érvelt a helyi plébánián Németh László plébános, hogy miért kell az Orbán-kormányt és a Fideszt támogatni – mindezt a szentmise végén. Arról is beszélt, hogy a hívek ne szavazzanak a város megüresedett polgármesteri posztját betöltő időközi választáson Márki-Zay Péter ellenzéki jelöltre, aki diktatúráról beszél.

Az Index tudósítása szerint a tízperces beszéd döbbenetet okozott, többen kimentek a templomból.

“A pap, aki beviszi a politika mocsarába a híveit, annak el kell viselnie a következményeket”

idéz egy véleményt a lap. Márk-Zay a plébánia előtt állt, sokan gratuláltak neki. Ő azt mondta az Indexnek, hogy rosszul esik neki, hogy az atya, aki pár hete még kezet fogott vele egy temetésen, most ellene kampányol. szerinte a katolikus egyház tekintélye óriásit csorbult ezen a vasárnapon, "arra kérek minden jóérzésű magyar embert, keresztényt, katolikust különösen, hogy imádkozzunk az egyházért, az egyház tisztaságáért".

Teljes cikk

(A cikk a hvg.hu információit tartalmazza, a
yoojooz.hu nem vállal felelősséget az abban leírtakra vonatkozóan.)

Leave A Reply