dddff
Sport

No Neymar, no problem: Cavani-duplával nyert a PSG

No Neymar, no problem: Cavani-duplával nyert a PSG

Duplán visszaütött Neymarnak a Marseille ellen kapott piros lap, nem elég, hogy eltiltották, de hiányában Edinson Cavani nagyon jól játszott péntek este a Nizza ellen – a PSG részben az uruguayi duplájával nyert, ezzel Cavani már négy góllal megy Neymar előtt a góllövőlistán.

Persze Cavani még így is elmarad a 13 gólnál járó Monaco-csatár Falcaótól, de inkább Neymar aggódhat, hiszen egyre messzebb került a gólkirályi címért járó millióktól.

Ami a pénteki bajnokit illeti, a Neymart Ángel di Maríával pótló PSG végig irányítása alatt tartotta a mérkőzést, köszönhetően annak, hogy Cavani már a harmadik percben betalált egy csúsztatott fejessel.

A második gólja szebb volt, fél óra elteltével Di María lágy, de nagyon okos emelése után (az első gólnál is az argentin adta a gólpasszt egyébként) éppen, hogy elpöccintette a labdát a Nizza kapusa előtt, majd fél méterről még bekotorta a labdát a kapuba.

A végeredményt Dante öngólja állította be, Cavani itt előkészítő volt a fejesével, a brazil védő Dani Alves és Di María között ért szerencsétlenül a labdába.

Eredmény

Paris Saint-Germain-Nizza 3-0

Részletek
aaaa

További hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ez is érdekes lehet

Close
Close