Agrár Gazdaság

Élelmiszer-informatikai szak? Ilyen is lesz!

Szoros kooperáció a szakirányú és szakinformatikai képzésekben, partneri kapcsolat a kutatásokban és fejlesztésekben hazai, regionális és európai szinten – ezek a sarokpontjai annak a két együttműködési megállapodásnak, amelyeket ma írt alá a Szegedi Tudományegyetemmel, illetve a Szent István Egyetemmel a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország. Az összefogás eredményeként új szak is indulhat.

Az összefogás célja a hatékony együttműködés a kutatás-fejlesztésben, az innovációs és kutatási eredmények hasznosításában, a technológiatranszferben, az intézmények digitális infrastruktúrájának fejlesztésében. A kooperáció szerves részeként a leendő mérnökök és iparági szakemberek képzésében évről évre növekvő hangsúlyt kaphatnak a digitális készségek:

a SZIE Élelmiszertudományi Karának esetében például a felek együttesen tervezik elindítani az agrár- és élelmiszerinformatikai szakot.

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója az eseményen elmondta: “A ma megkötött együttműködések közvetlen átjárást teremtenek a tudomány, az oktatás és a munka világa között, segítve ezzel azokat a hallgatókat, akik fontosnak tartják, hogy korszerű, versenyképes tudással felvértezve lépjenek majd ki a munkaerőpiacra.” A digitalizáció az agrárágazatban is versenyképességi tényezővé vált. A hazai élelmiszeripar és mezőgazdaság informatikai fejlesztése, a technológiai fejlődés integrációja és a megfelelő szakemberek képzése az ágazat, az informatikai piac és a kormányzat közös célja, amely a Digitális Agrárstratégia fő irányvonala is. Prof. Dr. Palkovics László, a SZIE rektora szerint

egyre inkább elvárássá válik, hogy a munkavállalók erős informatikai kompetenciákkal rendelkezzenek.

Az együttműködés egyben azt is jelenti, hogy a hallgatók innovatív és inspiratív környezetben szerezzék meg a legpiacképesebb tudást, amelynek egyik kiváló színtere az Élelmiszertudományi Kar. Oktatási és kutatási tevékenységük, valamint a duális képzési tapasztalataik garanciát adnak az együttműködési megállapodásban foglaltak gyakorlati és sikeres megvalósítására. Aktív szerepet vállalnak az élelmiszeripari innovációk indukálásában az élelmiszergazdaság eredményességének érdekében.

Forrás: agrárszektor.hu

Related posts

Péntektől olcsóbb lesz tankolni

admin

Ennyi lesz a minimálbér Csehországban 2019-ben

admin

358 900 forint volt augusztusban a bruttó átlagkereset

admin

Leave a Comment