Biztosítás Pénzügyek

Egymilliónál több gépjárművet érint az év végi kgfb-kampány

kgfb valtas

Még most is több mint egymillió gépjárműnek esik január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója, az év végi váltási időszakban idén 100-110 ezer szerződésváltást várnak a szakértők; a váltáskor díjemelkedésre számíthatnak az autósok.

Előre láthatóan díjemelkedésre kell készülniük az autósoknak, azoban még így is akár több 10.000 forint különbség is lehet a biztosítók ajánlatai között. A várható növekedés oka az, hogy az első fél évben ismét jelentős mértékben nőtt a biztosítók kárkifizetéseinek összege. Ez részben a helyreállítási költségek, részben pedig a személyi sérülések során megítélt kártérítések gyors emelkedésének tudható be.

NE FELEDKEZZEN EL ÖN SEM IDŐBEN MEGNÉZNI MILYEN ÖSSZEGRE SZÁMÍTHAT, EZT TEGYE MEG PARTNER PORTÁLUNKON A KÖTELEZŐBIZTI.HU WEBOLDALON, AHOL KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL MEGTUDHATJA MENNYIBE KERÜL A BIZTOSÍTÁSA

Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) gépjárműszekciójának elnöke az MTI-nek elmondta: az érintett autósok az év végi kampány díjait november 2-ától ismerhetik meg. A meglévő biztosítónak legkésőbb november 11-éig kell közölnie ügyfeleivel a jövő évre megajánlott díjat postai úton, illetve e-mailben. A szerződés felmondására legkésőbb december elseje éjfélig van lehetőség, az új biztosítás kiválasztásának határideje pedig december 31.

Papp Lajos hozzáfűzte: az idei kgfb-kampány továbbra is a hazai gépjárműállomány több mint ötödét érinti, ez 1,1 millió gépjárművet, köztük 700 ezer személygépkocsit jelent. Az előző évek tapasztalatai alapján az érintettek mintegy 10 százaléka él a biztosításváltás lehetőségével, ennek alapján a jelenlegi kampányban kevéssel 100 ezer felett alakulhat a lecserélt szerződések száma.

Az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthették meg a kötelező felelősségbiztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, ekkor lehetőség nyílik a biztosítóváltásra. 2010 óta évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya, ám még idén is meghaladja a 20 százalékot. (MTI)

Related posts

Apple Pay fizetés az Erste Banknál

admin

Megszűnik az Erzsébet-utalvány

admin

Szárnyal a techóriás papírja, mert zöld jelzést kaptak a videojátékai

admin

Leave a Comment